Pólusváltás 3. Prófécia És Lehetőség

Pólusváltás III. Prófécia és lehetőség 2012

Szellemi lények vagyunk, emberi tapasztalattal... A fordítás az alábbi mű alapján készült

You are a spiritual being Having a human experience

Fordította: Ladinszki Barbara

Szerkesztette:

Bakos Attila és Dr. Szűcs Judit Eszter A borítót és a könyvet tervezte:

Varga Anikó

Minden jog fenntartva. A könyv egyetlen része sem sokszorosítható vagy közölhető semmilyen formában vagy értelemben, elektronikus vagy mechanikus módon, beleértve a fénymásolást;

rögzítést vagy az információrögzítés bármely formáját a kiadó írásos jóváhagyása nélkül.

ISBN 978-963-9858-09-1 Copyright © 2001 by Bob Frissell

Frog, Ltd. c/o North Atlantic Books PO Boksz 12327

Berkeley, California 94712 USA

Hungarian Translation © Ladinszki Barbara 2009

Hungarian Edition © Danvantara Publisher Establishment, 2010 Cover and Book Design © Varga Anikó

www.danvantara.hu

Tartalom

Előszó Bevezetés

I. rész: A létezés egysége Számos dimenzió világa A tudatosság öt szintje A Melchizedekek Thoth

A Felemelkedett Mesterek felemelkednek A valóság létrehozása

Áldozati mentalitás A hatalom visszaszerzése Szakrális geometria A Létezés Egysége

Egység a hagyományos vallásban

Egység Görögországban és Egyiptomban A sok és az Egy: A Merkaba

Az Élet Virága

Az univerzum, mint hologram Szoliton hullámok

A polaritás természete

II. rész: A szándék tüzében égni Az identitásban való elmozdulás Intuíció Lehetőség Prófécia és Lehetőség Kontextus és tartalom Tiszta lappal Az ismeretlen csodája Szándék Attitűd

A lezáratlan születési trauma Az elmúlt életek lezáratlan ügyei A gyerekkor lezáratlan ügyei

Ellenállás = konokság

A biztonság és bizalom kiépítése Prána és a tobozmirigy

III. rész: Nincs a jelenhez hasonló Atlantisz elsüllyedése A napéjegyenlőségek előrehaladása Földi változások Mi történt Atlantisz elsüllyedésekor 1972 hagyatéka A szíriusziak

A holografikus védelmi mező A Lucifer-kísérlet

Jobb agyféltekés technológia A kogik

Párhuzamos világok Átmenet

A felemelkedés érdekében el kell buknunk Az indigó gyerekek

IV. rész: A Biblia-kód A Biblia-kód és a sors A héberek

A kódként működő Tóra a zsidó hagyományban A Biblia-kód megfejtése

Nyílt sors

A lehetőség jövője

Előszó

Az 1980-as évektől „Újjászülető” a foglalkozásom. Leonard Orr1 tanított a ma már méltán híres módszerével, melynek segítségével fel lehet oldani az érzelmi gátakat, fel lehet idézni a születés emlékeit, a születés előtti és a túlvilági élményeket. Évekig sikeresen vezettem le újjászületési tanfolyamokat, de az 1980-as évek végén elégedetlen lettem újjászülető életemmel és azzal a fajta szolgálattal, amit nyújtottam. Miért jönnek el az emberek az előadásaimra? Alapvetően azért, hogy megoldják személyes problémáikat vagy, hogy előrébb jussanak karrierjükben; röviden azért, hogy megtanulják fokozni anyagi jólétüket. Még ha foglalkoznak is az úgynevezett „kapcsolataikkal”, kilátásaik általában fájdalmasan anyagiasak és szűkek. Az emberek valóban törődtek az „önbecsülésükkel”, de ez alatt inkább az egójuk állapotát értették. Legnagyobb vágyuk a bosszantó konfliktusok vagy aggodalmak nélküli kényelmes és kellemes létezés; nagyon kevesen gondoltak mások boldogulására vagy arra, hogy mi történik ökológiailag a bolygón, esetleg spirituálisan a kozmoszban. A hatvanas évek idealizmusa megszűnt és hosszú időre távol került; az önfejlesztés módszerei sokkal gyakoribbá és népszerűvé váltak, én pedig belefáradtam ebbe. Valami borzasztóan rossz volt abban, ahogy a kultúránk szemlélte az életet és abban is, ahogy én birkóztam a kultúránkkal.

Saját újjászületői gyakorlatom úgy fejlődött, hogy magamra vonatkoztatva nagyon kielégítő volt, ám éppen ez tűnt gondnak. Jobban kellett volna a létezésre figyelni, mint a személyes elégedettségre. A kirakós egy darabja még határozottan hiányzott.

A ’90-es évek elején változott meg minden drámaian, mikor az információk egészen új világát fedeztem fel, ami friss távlatokat nyújtott arra vonatkozóan, hogy mi folyik nemcsak a társadalmunkban és általánosságban a Földön, de valójában az egész univerzumban. Hirtelen újra értelmet nyert minden és gyönyörűségesen új út tárult fel előttem.

Az egyik dolog azok közül, amik kezdték elém tárni ezeket, a Drunvalo Melchizedekkel való kapcsolatom volt és az óta olyan ötleteket vezettem elő és a gyakorlatban olyan tanfolyamokat tartottam, amik személyén át jutottak el hozzánk. Azt kell mondanom, továbbra is hiszem, hogy a Földön feltárt időszerű kutatásokból és következtetésekből eredő tanítások bolygónk reményteli jövőjét mutatják.

Bevezetés

Oly időben élünk, amely nemcsak az emberi történelemben egyedülálló, hanem egyedülálló az egész univerzum történelmében is, már amennyire tudjuk. Annyira gyorsan fejlődünk az evolúciónkban, hogy a kozmosz minden részéről felhívtuk a lények figyelmét magunkra, mert a velünk történtek mindenhol ki fognak hatni az életre. És senki nem tudja biztosan, hogy velünk mi fog történni.

A végbemenő változások mindenki számára egyértelműek, még a mi hétköznapi dimenziószintünkön is. A technológia olyan gyorsan fejlődik, hogy a tudósok nem is bírnak lépést tartani vele. Az univerzumról szóló új tudás adatok formájában olyan rohamosan gyűlik a rádióteleszkópokból, műholdakból és űrszondákból, hogy még a NASA is évekkel el van maradva a feldolgozásuktól és értelmezésüktől. Ugyanakkor az ultragyors számítógépek és elméleti szakemberek olyan tempóban gyártják a teóriákat, hogy se idő, se lehetőség a leleményes kísérletek tesztelésére!

Mindez a jót szolgálja vagy a katasztrófa elébe igyekszünk? Létezik egy előre megírt forgatókönyv a sorsunkat illetően, ami meghatározza, hogy miként fog ez végződni? Esetleg tőlünk függ vagy a véletlenektől?

Tudjuk, hogy az egész bolygónkat látszólag minden szinten fenyegeti a fejlődés. A népesség olyan módon növekszik, ami biztossá teszi, hogy a Föld hamarosan nem lesz képes fennmaradni. Az európai közösségek tudósai már olyan jóslásokba bocsátkoznak, hogy tíz éven belül elfogy a friss ivóvíz. Az országok azon dolgoznak, hogy Kína képes legyen élelemmel ellátni az embereket, akik maguk is fenyegetik a környezetet. A világon mindenütt erőfeszítéseket tesznek azért, hogy iparilag terjeszkedjenek, így az „alulfejlett” emberek is részt tudnak venni abban a globális gazdaságban, ami ugyanakkor lerombolja a helyi mezőgazdaságot, óriási szakadásokat okozva a helyi életmódban és virtuálisan leigázza a helyi lakosságot.

Az elektronikus kommunikációnak és a még kényelmesebb légi szállításnak köszönhetően a világ „egyetlen világgá” változott, de maga a folyamat a Földön való létezést fenyegeti. Az életünkben zajló hatalmas fejlődésekről szóló jövendölésekkel egyidejűleg a katasztrófa rossz előérzetei is ugyanolyan általánossá válnak. Megfejtették a genetikai kódolást és az emberi faj teljes genetikáját, az „emberi génállomány” majdnem teljesen érthető. Azt mondják, hogy ez hatalmas lehetőséget fog nyújtani az orvoslásban és a rák, valamint egyéb betegségek megelőzésében. A napenergia előnyei és a végtelen energiakészlet megcsapolásának további módszerei már itt vannak a nyakunkon. Az öregedés folyamatát is

hamarosan felfedjük. Állítólag tíz éven belül a várható emberi élethossz százhúsz év lehet és az évszázad végére látszólag halhatatlanok leszünk. Minden előnynek megvan a maga megfelelő veszélye: a bioenergia és biotechnológia az önző gazdasági érdekek által vezérelt kiaknázása azzal fenyeget, hogy természetes úton képtelenek leszünk fenntartani az életet. Úgy tűnik, az anyagias technológia elveszi spirituális bátorságunkat. Minden feladat, amit megtanítunk a gépeknek olyan feladattá válik, amit többé nem fogunk tudni magunk elvégezni, nem lesz szükség a képzett munkaerőre, a hagyományos képességek pedig csak emlékek lesznek.

Ugyanakkor a Földön és a naprendszerben végbemenő változások az egész életet fenyegetik. A geológusok tisztában vannak vele, hogy a Föld tengelye és a mágneses pólusok is bármikor elmozdulhatnak. Egy 1972-es óriási napkitörés valóban elpusztította volna az életet a Földön, ha a szíriusziak nem avatkoztak volna közbe – a szíriusziak egy másik csillagrendszerből érkező lények, akiknek sorsa bensőségesen összekapcsolódott a miénkkel.

Ezek a történelmi és természetes változások csak a külső aspektusok, melyek megjelennek bennünk, mint tudatos lényekben. Olyan felgyorsult spirituális evolúció részesei vagyunk, ami példa nélküli az univerzumban. Az ősi próféciák és asztrológiai elméletek mind egyetértenek abban, hogy egy nagyszerű átmenet és változás korát éljük, de a változás olyan mértékű, amit előtte még sosem láttak és amit még a legelőrelátóbb bölcseink sem jósoltak.

A régi világ haldoklik és megmenekülésért kiált; egy új világ bukkant fel, mely mindannyiunkat magával húz. Ez az új világ hihetetlen lehetőségeket kínál: a tudatosságunk valóságos természetében beálló változást és annak a világnak a dimenzionális szerkezetváltozását, melyben jelenleg élünk; a „felemelkedés” ígéretét, olyan lényekké válhatunk, akiknél minden régi konfliktus szertefoszlik, létezésünk szilárd alapjai a harmónia, a szeretet és öröm. De ebbe az új világba vezető út tele van küzdelemmel és zavarral. Nem úgy néz ki, mintha nagyon jól fel lennénk készülve erre a változásra. A múltunk lezáratlan ügyei, lezáratlan érzelmek, szándékok és személyes történetek szunnyadnak bennünk; és ha egyikünk nem oldja meg őket, elbukjuk a változásokat. Az ellenállás nagy szenvedést fog okozni és megakadályoz abban, hogy kihasználjuk a számunkra megnyílt lehetőségeket. E könyv fő üzenete, hogy egyértelműen mi alkotjuk meg a valóságunkat és ahogy megéljük a változásokat, az teljes mértékben a hiedelmeinken és legfőképpen szándékunkon múlik. Elutasíthatjuk a változásokat és létrehozhatunk egy olyan életet, melyben gyámoltalan áldozatok szerepét játsszuk, ahol a látszólag minden utunkba kerülő külső esemény hatásai alatt élünk; de megváltoztathatjuk identitásunkat az Egységes Lét tudatosságán keresztül és kijelenthetjük, hogy spirituális mesterek vagyunk, akik rendelkeznek azzal az erővel, mely által létrehozhatjuk saját egységünket és a harmóniánkat. Minden a szándékunk tisztaságától függ – hogy az identitás megváltoztatását hezitálás és utógondolatok nélkül tűzzük ki magunk elé és komolyan hozzálássunk a múlt lezáratlan ügyeinek feldolgozásához.

Az identitás megváltoztatásának alapja nem egyfajta tény, amit látható bizonyítékként lehet demonstrálni; ez egy lehetőség, amit intuitívan kell megragadni: hogy pillanatnyilag itt vagyunk és a kezdetek kezdete óta jelen vagyunk olyan spirituális lényekként, akik azért választották a földi életet, hogy részesei lehessenek a bolygó evolúciós folyamatának. Talán nem emlékszünk erre a döntésünkre, de e könyv elolvasásával és a gyakorlatok elvégzésével, amit a Pólusváltás első és második részében már bemutattam, képesek lehetünk ösztönösen megérezni, hogy mit jelent Spirituális lénynek lenni emberi tapasztalattal.

Ebben a könyvben olyan képet kívánok bemutatni, mely az átmenetet ábrázolja, amin a bolygó és mi, a lakosai keresztülmegyünk, és milyen aktív szerepet játsszunk a történtekben. Valós értelemben olyan világba érkezünk, melyet mi magunk kreálunk a gondolataink és szándékaink által. Bár egyetemes törvény, hogy tudatosságunkkal hozzuk létre világunkat, a jelenleg alakuló új feltételek mellett a gondolat és a valóság közti kapcsolat közvetlensége

hihetetlenül tiszta lesz. Így minden élettel való kapcsolatunk és a létezés kontextusáért való felelősségünk meghitté válik.

A könyv első részében kifejtek és remélhetőleg elmélyítek néhány olyan téma mögötti ötletet, amit más könyveimben már érintettem: a kozmosz dimenzionális struktúráját, a Létezés Egységét, a polaritás természetét. A második részben a tudatosság evolúciójának pszichológiai és személyes oldalát szeretném megközelíteni: hogyan dolgozik az egyén – a múlt lezáratlan ügyeinek feldolgozását, az áldozati szerepből a spirituális mesterré válás folyamatát – ezek a kulcsmomentumok nem csupán a mi egyéni fejlődésünket, de az egész bolygó evolúcióját szolgálják. A harmadik szekcióban arról fogok írni, hogy mit tudunk és mit nem tudunk a bolygónk jelenlegi történelméről, a galaxisról és magáról a Létezésről. Kiváltképpen ebben a harmadik részben nem kívánok végleges válaszokat adni minden felvetett kérdésemre; de meg fogom mutatni, hogy miként tudunk alkalmazkodni ezekhez a nehéz és izgalmas időkhöz – annak ellenére, hogy a dolgok olyan egyedülálló módon történnek, nemcsak a Felemelkedett Mesterek és a Melchizedekek pozitívak a folyamattal kapcsolatban.

„Azok voltak a legjobb idők és azok voltak a legrosszabb idők” – írta Charles Dickens a

francia forradalom éveiről. Úgy tűnik, szerepet játszik egy kozmikus törvény, ahol a nagy remény mellett felbukkan a nagy veszély is; látszólag a határán vagyunk a katasztrófának, de az elképzelhetetlen előny is benne van a levegőben.

I.

rész

A Létezés egysége

Számos dimenzió világa

Az univerzum egészében a létezés végtelen számú szintjét vagy „dimenzióját” foglalja magában – minden egyes dimenzió rendelkezik a saját valóságával és minden lény a különféle tudatosságok egy kifejezésmódja. A dimenziók átfedik egymást. Mi a harmadik dimenzióban élünk, de jelen pillanatban a Földbolygó minden egyéb dimenziója egyidejűleg áthatol egymáson, mintha ugyanazon a helyen minden magasabb dimenzió tartalmazná és továbbadná azt a jelenséget, ami az alacsonyabb szinteken megjelenik. A mi harmadik dimenziónk a legalacsonyabb szint, ahol a tudatosság intelligencia és felelősségteljes élet formájában alakot ölt.

De a jelenkori emberi élet nem csupán a harmadik dimenzióban létezik. A tudatosság

második szintjén is élünk. Rövidesen el fogom magyarázni a tudatosság különböző szintjeinek

jelentését. A tudatosság második szintje olyan birodalom, amelyben az Egységes Lét tudatossága – miden élet minden dimenzióban való összekapcsolódása – még hiányzik. Nem értjük, nem tudjuk vagy nem érezzük, leszámítva néhány ritka pillanatot vagy a tudatosság egészen különleges állapotát. Olyan világot érzékelünk, ahol a dolgok és a lények el vannak szeparálódva. Egy duális világot látunk: ezt a világot megosztják – polarizálják – azok a dolgok és események, amik jónak és azok, amik gonosznak tűnnek. És olyan világot érzékelünk, ami egyfajta idő csapdájába esett, melyben a dolgok létezni látszanak egy ideig, majd feledésbe merülnek. Sokkal több mondanivalóm lesz még az Egységes Létről, a dualitáson felüli nézetről és az idő természetéről.

A létezés minden dimenzióját energetikailag egy egyedülálló hullámforma hozta létre – egy olyan egyedülálló rezgés, ami az adott szinten élő összes lény számára összegyűjti és fenntartja a valóságot. Valójában a hullámformát maguk a lények generálják – elkötelezettségük jellegzetes vibrációja ez, ami megadja az alapgondolatát annak, amit valóságosnak hisznek. A dimenziószintünk megváltoztatásához mindössze annyit kell tennünk, hogy megváltoztatjuk az alaprezgést vagy – ami ugyanazt jelenti – megismerkedünk a magasabb „frekvenciákkal”, más dimenziók frekvenciáival.

Az univerzum azon régiója, melyhez tartozunk, úgy van felépítve, mint egy zenei skála: tartalmaz egy „oktávot”, melyben a magasabb „hang” magasabb rezgésszinten ismételi meg a legalacsonyabb „hang” alapvető jellegzetességét. Mindegyik hang egy dimenziószintet jelöl. És ahogy az oktáv tartalmazza a kromatikus skála (a zongorán az összes fehér és fekete billentyű) tizenkét hangját plusz egy tizenharmadikat, ami a következő oktáv első hangja, úgy épül fel az univerzumban a mi régiónk tizenkét fő dimenziószintje. Viszont a zenei skála ennél a tizenkét fő hangnál többet foglal magában. Bármilyen két hang között megfigyelhető a különböző „mikro-hangok” folytonossága. Ezt könnyen meg lehet figyelni egy olyan hangszeren, mint a hegedű, melyen egy képzett zenész folyamatosan „csúszkálni” tud a két hang között. A Melchizedek féle elméletben az univerzumban elfoglalt helyünk dimenziószerkezete a tizenkét fő hang között található, de van további tizenkét specifikus „hang” is; azaz tizenkét fontos dimenziószint összesen 144 szintet tesz ki. A Melchizedekek a további szinteket csak az adott dimenzió felettinek vagy alattinak hívják, a dimenzió „felhangjának” (azok számára, akik jártasak a zene szaknyelvében, ezeket nem szabad összekeverniük azokkal a felhangokkal, melyek az alaphangok hangszínét vagy hangminőségét adják. De annyiban hasonlítanak hozzájuk, hogy a hangminőséggel egyetemben, ezek is módosítják vagy „színt adnak” a tizenkét alapszintnek).

A dimenziószintek rendszerének az a lényege, hogy a saját evolúciónk folyamatáról nyújt képet. Ahogy tudatos lényekké fejlődünk, elérjük a magasabb és magasabb dimenziószinteket; tehát egyre szélesebb körű perspektívák fognak megnyílni természetünkben, minden magasabb szint körülveszi az alacsonyabbat (mint már említettem); minden lépéssel egy mélyebb és tágabb érzetét nyerjük az Egységes Létnek, a mindenben fellelhető Egy Szellemének.

A tudatosság öt szintje

Mikor Atlantisz elsüllyedt, a bolygó dimenziószintje és összes lakosa a negyedik dimenzió magasabb felhangjaiból, ahol az emberi faj az Egységes Tudatosságban létezett, lezuhant a harmadik dimenzióba – legalulra, ahol az öntudatos élet még testet tud ölteni. De miközben zuhantunk egy dimenziószintet, ez az esemény szükséges lépés volt a földi tudatosság evolúciójának folyamatában. Hogy miért?

Az élettel összekapcsolódott tudatosságnak öt szintjét különböztetjük meg. Ezek a szintek nem egyeznek meg a 144 dimenzióval és az oktáv felhangjaival. Például, lehetséges egyidejűleg a negyedik dimenzió magasabb felhangjain és a tudatosság első szintjén létezni. Tulajdonképpen ez volt a helyzet Atlantisz és Lemúria lakosaival. A negyedik dimenzió magasabb felhangjai megegyeznek azzal, ahol akkor leszünk, mikor a következő dimenziószinthez szükséges evolúciónkat teljesítjük. A második szint az, ahol most tartózkodunk és ahol az elmúlt tizenháromezer évben voltunk. Jelenleg a harmadik szint felé tartunk.

Na már most, az első, a harmadik és az ötödik szint az Egységes Lét különböző tudatossági fokait foglalják magukban és alapvetően harmóniában állnak vele, míg a második és a negyedik szint „diszharmonikus”. A második és a negyedik szinten nem létezik az Egységes

tudatosság. Következésképpen ezeken a szinteken az élet mindenfajta konfliktust és egyéb, nem harmonikus valamint zavaros jelenséget felvonultat. Azonban a második és a negyedik szint fontos mérföldkő az elsőből a harmadikba valamint a harmadikból az ötödikbe való lépéshez.

Máshogy kifejezve, az első szint evolúciós értelemben a miénknél primitívebb tudatossági mód, annak ellenére, hogy az emberek azon a szinten megtapasztalták egy Egységes Tudatosság formáját, mi pedig nem, és annak ellenére, hogy az atlantiszi világ a negyedik dimenzióban létezett. A harmadik szinten az Egységes Tudatosságot magasabb, még jobban kialakult formájában fogjuk megélni. Létezik egy nagyon találó és világos magyarázata annak, hogy ezek a szintek miért rendelkeznek azzal, amijük van, ezt az Élet Virága tanfolyamaimon mutatom be. A szakrális geometrián és a mögötte rejlő logikán alapul.

A mi céljaink fontos pontja, hogy Atlantisz lakosai az első szinten voltak. Mi most a második szinten vagyunk. És a harmadik felé haladunk.

A harmadik szint lényeit fizikai magasságuk, genetikájuk kromoszómaszáma és memóriájuk fajtája (azaz, hogyan tudnak hozzáférni múltjukhoz) alapján különböztetjük meg. Az első szinten a magasság kilencvenegy és százötven centiméter között mozgott, miközben ugyanez a harmadik szinten háromszáznégy és ötszáz centi között lesz. A Pólusváltás első részében már belementem a kromoszómaszámok közti különbségekbe, amennyiben érdekli, ott utánanézhet. Az első szinten elérhető memória típusának neve Álomszerű Memória. A jelenkor ausztrál bennszülöttei (akik sosem kerültek az elsőről a második szintre, talán írástudatlanságuk miatt) ismerik a létezés egy olyan módját, amit „Alcheringa”-nak, azaz „Álomszerűnek” neveznek, és ebből a nézőpontból az Álomszerű Idő a valóság alapja. Az Álomszerű Memóriában az emberek képesek újra létrehozni bármit, ami holográfiai szempontból a múltban történt. Ha például egy törzsi gyűlésen tegnap nem tudott részt venni az egyik bennszülött, akkor az egész jelenetet hologram segítségével felidézheti, ideértve mindent, ami elhangzott vagy történt. Nagyon hasonlít a Star Trekben lévő „holo-fedélzethez”-hez. Ha valaki más is belépne az újra kreált jelenetbe, akkor is minden pillanatát képesek lennének újra átélni.

A tudatosság harmadik szintjén a „Valós idő” memóriával fogunk rendelkezni. A Valós idő memória által bármire gondolunk, azon nyomban manifesztálódik: a valóság egy gondolat vagy egy érzés pillanatnyi funkciója illetve terméke. Gondoljunk valamire és bingó! – a valóságban is megjelenik előttünk. Ha eszünkbe jut a tegnapi megbeszélés, nem kell holográfia segítségével újraélni, hanem tényleg ott lehetünk. A múlt, a jelen és a jövő is elérhető, mert bizonyos értelemben mind egyszerre történik: az idő nem lineáris, ahogy a második szintünkön tűnik, inkább körhöz hasonlít. A múlthoz való ilyen fajta hozzáférés az első szint Álomszerűségével összehasonlítva sokkal magasabb tudatossági szintet jelent. Az Álomszerűség első szintje az Egységes Tudatosság egy formája, de a harmadik szintnél alacsonyabban van. Lehetséges a negyedik dimenzió magasabb felhangjainak egyikén tartózkodni, ahol az Egységes Tudatosság, mint a tudatosság első szintjének Álomszerűségeként ölt testet.

A tudatosság második szintjén az inkább gyengének mondható személyes memóriánkra és az általunk kifejlesztett különböző technikai segítségekre kell bíznunk magunkat. Tulajdonképpen az írás feltalálása kövezte ki az utat az első és a második szint között, azaz az Álomszerű memória a jelen tudatosságunk gyenge memóriája között. Nyilvánvalóan az Álomszerű idők nyomai fennmaradtak a jelen időszakban is. Egyiptom civilizációjának korai időszakában – olyan ötezer évvel ezelőtt – az Egyiptomban Thoth isten néven ismert Felemelkedett Mester az Álomszerű idők emberi fajának egyszer s mindenkorra megtanította az írás alapjait.

A Melchizedekek

Drunvalo vezetékneve olyan lények speciális osztályát jelöli, akik szert tettek arra a képességre, hogy szabadon utazhassanak a 144 különböző világon és az „oktávot” alkotó valóság dimenzióin keresztül – az univerzum hozzánk tartozó régiójában. Sikerült átfogniuk az összes szintet. Ismerik a teljes skálát. Az összes különböző perspektíva, a tudatosság összes különböző módja elérhető számukra. Tetszés szerint a különféle rezgő szintre is rá tudnak hangolódni. Mikor valaki Melchizedekké válik, meg kell hoznia egy döntést. A világegyetem e részét elhagyhatják együtt és beléphetnek a tizenharmadik dimenzióba – egy dimenzióba, mely az oktávon kívül létezik. Ez egy teljesen új világ, ahol minden más. Ezzel ellentétben, mikor az oktávon belül haladunk a valóság egyik dimenziójából a másikba, tehát az univerzum ugyanazon részében maradunk – mondjuk, mikor a harmadikból a negyedik dimenzióba kerülünk –, akkor a dolgok sok szempontból megváltoznak, de lesz egy alapkapcsolat, mely összeköti a különböző szinteket. Minden magasabb szint szélesebb nézetét fogja nyújtani az alatta lévőkről. De mikor elhagyjuk az oktávot, semmi sem lesz többé ugyanaz. Teljesen új térbe lépünk. Ezzel a létezés egy teljesen új szakasza indul el, az evolúció abszolút új fázisába lépünk. De a Melchizedekek nem feltétlenül hagyják el az oktávot. A másik lehetőség, hogy maradnak ebben az oktávban és az itt felbukkanó problémák megoldóiként fognak szolgálni – olyan gondokat, amik a teljes életre vagy a különböző szintek közötti kapcsolatokra kihatnak, de akár olyan zűröket is rendeznek, melyek az univerzum e része és a teljes univerzum között merülnek fel. Az a Melchizedek, aki ezt választja, kicsit olyan, mint a Buddha által elnevezett „bodhiszattva” – olyan lény, aki lemondott a nirvána lehetőségéről, hogy Buddhává válhasson azért, hogy segíthessen más érző lényeknek. Drunvalo hosszú idővel ezelőtt hozta meg ezt a döntést. Jelenleg a világunk szolgálatában áll, meghitt kapcsolatban áll a bolygónkkal, hogy az evolúció következő állomására harmonikusan érkezhessen.

Küldetésének teljesítéséhez Drunvalónak egy hétköznapi ember testébe kellett bújnia és úgy kell élnie közöttünk, hogy ne tűnjön fel mágikus vagy természetfeletti lénye. Valóban mindennapi személynek kell lennie annak érdekében, hogy a legsikeresebben kommunikálhasson annyi emberrel, amennyivel csak lehetséges. Ha alkalma adódik részt venni egy tanfolyamán, esetleg megnézi filmjeit vagy meghallgatja beszédét, biztos vagyok benne, egyáltalán nem fog feltűnni semmi különleges benne. Tulajdonképpen egyszerre mindennapi ember és Melchizedek. Ez azért van, mert Drunvalo olyan valaki, amit „besétálónak” hívunk. A besétáló egy olyan, a magasabb dimenziós valóságból származó lény, aki jó szándékú szövetséget köt egy hétköznapi emberrel, hogy emberi testet és személyiséget ölthessen feladatának elvégzéséhez. Drunvalo 1972. áprilisában „sétált be”. A személy, akinek most testét viseli, beleegyezett a halálába, cserébe a felgyorsult és fokozott spirituális evolúciójáért.

Drunvalo elmondása szerint, mikor először lépett vendéglátója testébe, továbbra is emlékezett aktuális identitására és addigi életére. De nem sokkal később az emlékek elhalványultak, bár meditációval és egyéb eszközökkel képes elérni a magasabb dimenziószinteket, de mára nagyjából olyan, mint bármelyik más emberi lény. Igazság szerint azonban egy magasabb

dimenziószintű lény emberi tapasztalattal – és erről tudomása is van. A lényeg pedig, amit

mindezzel szeretnék kifejezni, hogy mi mindannyian spirituális lények vagyunk – magasabb

dimenziószintű lények – emberi tapasztalattal – a harmadik dimenzió tapasztalataival – de

nagyon különleges okai vannak, hogy a bolygó történelmének részei vagyunk – akik elfeledték ezt az alapigazságot.

Drunvalo munkáját nagyban segíti Thoth-tal, egy Felemelkedett Mesterrel való szövetsége, aki a szó legszorosabb értelmében több ezer évig tartózkodott a Földön. A dolgok egészét nézve egy Felemelkedett Mester alacsonyabb szinten áll, mint egy Melchizedek. A Melchizedek egy egész oktáv mestere, miközben egy Felemelkedett Mesternek sokkal körülhatárolhatóbb képességei vannak: kedve szerint újra regenerálhatja fizikai testét és memóriájának elveszítése nélkül ölthet másikat magára. De mivel Drunvalo elveszítette emlékeinek zömét, mikor felvette jelenlegi formáját, Thoth-tal való kapcsolata rendkívül hasznosnak bizonyult. Thoth képes volt Drunvalót számos témáról tájékoztatni, amit Drunvalo küldetésével állt kapcsolatban és amiről máskülönben nem lett volna tudomása. Drunvalo el tudott érni két angyali lényt, akik vezetői és útmutatói voltak, de nem rendszeres időközönként. Mivel Thoth a Föld történelmének számos szakaszába be volt vonva, jól felkészült volt ahhoz, hogy Drunvalo társa lehessen.

Atlantiszon Thoth egy olyan család tagjaként élt, mely már több mint százezer éve ismerte a fizikai halhatatlanság elvét. Valójában Chiquetet Arlich Vomalites néven Atlantisz királya volt. Atlantisz elsüllyedése után más Felemelkedett Mesterek társaságában kezdeményezte az Egységes Tudatosság új hálójának megjavítását, ami ma a földi evolúció következő fázisát mutató kép része.

Az egyiptomi civilizáció felemelkedésével – ahogy már korábban említettem – Thot egyiptomi istenség személyiségét vette fel. A mágiával szövetségre lépett isten volt – egyfajta alakváltoztató, aki számtalan formát öltött. Természetéhez tartozott a természetének megváltoztatása. Azt mondták róla, hogy ő volt az „intelligencia”, aki elkísérte a többi istent – de ez nem az ő ötlete vagy véleménye volt. Többek közt ösztönözte őket. Az értelem és a kiválóság istene volt. Ő volt, aki elhozta az írás tudományát az egyiptomiak számára, hogy az emberi faj a tudatosság első szintjéről a másodikra való útját beteljesíthesse.

Az egyiptomi civilizáció hanyatlása után Thoth a görög Hermész istenként vált ismertté. Görögországban ő volt az istenek hírnöke, de amit ez valójában jelentett, rendkívül hasonlított arra, amilyen szerepet Thoth Egyiptomban betöltött. Egy közvetítő volt – a kommunikáció eredeteként – a szellem, ami biztosította az információk áramlását az istenek és istenek valamint az istenek és az emberek között.

Hermész olyan isten volt, aki az útkereszteződésekben lakott, a városoktól messzi csomópontokban, ahol a különböző országból származó emberek áthaladnak utazásaik során. Senki földje, a dolgok közt található helyek lakója volt. Bárhol és bármikor, ahol a dolgok megváltoztak, ahol űr volt a dolgok identitásában: űr a föld alatti világ és a Föld között vagy az élet és halál között például – ott találkozni lehetett Hermésszel. Hermész egyben nagyszerű tanító és a misztériumok bevezetője volt, mivel a bevezetés mindig és mindenhol az állapotok közti átmenetet jelentette.

Az egyik legfontosabb kezdeményezése a görög filozófus, Pitagorasz volt, aki minden gimnazista számára a háromszögek oldalairól és átfogóiról szóló Pitagorasz-tétel által vált ismertté. Pitagorasz Hermész/Thoth barátja és tanítványa volt, geometriai munkája tulajdonképpen részét képezi a szakrális geometria tanításainak, melyet természetesen Thoth-tól tanult. A nyugati zene alapjai, az építészet és a képzőművészet eredete is Pitagorasz iskolájában gyökerezik, így közvetlen kapcsolat van a nyugati kultúra zöme és Thoth személyes beavatkozása között.

Thoth a Nyugat teljes történelme folyamán életben maradt szinte mostanáig – egészen 1991. május 4-ig. 1984. november 1-től kezdve egészen indulásáig, Thoth kapcsolatban állt Drunvalóval, aki – mint már említettem – részben ennek a kapcsolatnak köszönhetően volt képes tudásának nagy részét megtartani annak ellenére, hogy normál állapotában a memóriája megszűnt. (A másik módja, hogy Drunvalo fenn tudta tartani a kapcsolatot magasabb

tudásával, két angyali lénynek volt köszönhető, akik bizonyos időszakonként kapcsolatba léptek vele és akikkel szükség esetén ő is beszélhetett.)

A Felemelkedett Mesterek felemelkednek

Thoth az 1991-es távozása előtt megemlítette Drunvalónak, hogy a Felemelkedett Mesterek úgy vélték, a bolygó egy évvel korábban együttesen fog felemelkedni a negyedik dimenzióba, mivel bizonyos dolgok igen válságossá váltak, amik végül a „Sivatagi Viharban” – az Öbölháborúban érték el tetőpontjukat. 1990 augusztusának utolsó heteiben úgy vélték, hogy a bolygó eléri a „kritikus tömeget”, mely a Felemelkedéshez lett volna szükségszerű. Aztán 1991. január 10-e és 19-e között a földi energiák előtérbe kerülnek.

„Hiperdimenzionális” szempontból január 10-19. nagyon különleges időszaknak számít.

Egyfajta „időív” nyílt meg az egyiptomi nagy piramisban és használati módjának ismeretével egy hiperdimenzionális valóság válik elérhetővé. Ebben a periódusban Drunvalo két egyéb különleges beavatás miatt is ellátogatott Egyiptomba Thoth utasításait követve. Úgy érezték, hogy a január 10-19. közötti héten valami fontos esemény fogja a világot vagy annak nagy részét egységbe rendezni és az év tavaszára mindannyian együttesen jutunk el az új dimenziószintre. A Felemelkedett Mesterek katalizátorként segítettek volna minket utunkon. Terveik szerint egy csoporttal szálltak volna fel és olyan gyorsan emelkedtek volna, amennyire csak tudnak, mert azt gondolták, hogy saját felemelkedésük magukkal húzná az egész bolygót. Előre látták, hogy siker esetén ez elég rázós út lesz a Föld lakói számára – a különböző próféciák számos katasztrófát és szörnyűséget jósoltak –, de a végén mindenki egy teljesen átalakult világba érkezett volna. De a kritikus időszakban, pontosan azon a napon fizikailag megtámadtuk Irakot. 1991. január 15-e volt. A Felemelkedett Mesterek várták, hogy a Föld valamilyen egységes formában egybegyűljön. Valóban összegyűltünk: lényegében az egész világ Szaddam Husszein ellen szervezkedett, de nem hiszem, hogy erre a fajta egységre vártak volna, így a mesterek távolmaradtak és kísérletet sem tettek a Felemelkedésre.

Azonban az év januárja és májusa között történt valami, bár nem tudjuk pontosan, hogy micsoda. Május 4-én Thoth meglátogatta Drunvalót és azt mondta, hogy közös munkájukat befejezettnek tekinti. Ismételgetett valamit, amire már azelőtt is tett célzásokat – hogy a dolgok „kissé hátborzongatónak” kezdenek tűnni – hogy a dolgok a Földön történtekre a Felemelkedett Mesterek abszolút nem adtak magyarázatot, ami kapcsolatban áll a szíriusziak beavatkozásának köszönhető gyors evolúciós folyamattal és azzal a holográfiai védelmi mezővel, amit a szíriusziak vontak a Föld köré a Napba történő olvadás ellen. Thoth elmondta Drunvalónak, hogy a helyzetünk nem éppen úgy néz ki, mint amire számítottak, de ettől függetlenül május 4-én távoznak. Azt mondta, ki kell találniuk, miként juthatunk a következő oktávba és új tervvel kell előállniuk. Ahelyett, hogy minden Mester egyszerre száll fel és segíti a bolygót, egy Merkabában harminckét főből álló csoportot visznek fel, aminek segítségével átjuthatnak a „Nagy Falon” – az oktávok közötti sorompón – és eljuthatnak a tizenharmadik dimenzióba.

Ezt az információt, hogy elképzeléseik szerint miként lehet eljutni a következő oktávba, átadta Drunvalónak és aznap Thoth feleségével, Shesattal és harminc másik Felemelkedett Mesterrel útra kelt.

Drunvalo elmondása szerint a Merkabát alkotó csoport formációja tényleg működött. Ez egy másik tényező, ami a bolygó Felemelkedésének valóságát előre jelezheti. Távozása előtt Thoth arra kérte Drunvalót, hogy „Három Fázis Tanfolyam” néven tartson előadást. Ez instrukciókat tartalmaz olyan Merkaba formációról, amilyennel a Felemelkedett Mesterek elmentek. Drunvalo először nem értette, hogy miért kap utasításokat a tanfolyamot illetően,

mert nem úgy nézett ki, hogy túl közel lennénk ahhoz, hogy ilyen csoportokat alkossunk és Felemelkedjünk. De kiderült, hogy az utasítások célja nem az emberek megtanítása volt, sokkal inkább a bolygó, a Földanya és az ő – tizenháromezer éve szunnyadó – Merkaba-mezejének felébresztésére irányult. És ha mindez igaz, a Föld Merkaba-mezeje mára ismét aktívvá vált.

A valóság létrehozása

Azért mondom el mindezt, hogy egy kontextust adhassak annak, amit még a tudomásukra fogok hozni. Mikor azt állítom, hogy spirituális lények vagyunk, azalatt azt értem, hogy egy nagyon átfogó és általános törődés részei vagyunk. Spirituális munkánk nem csupán saját személyes boldogságunkat jelenti. A bolygó sorsáról, mi több, a mindenhol felbukkanó élet sorsáról szól. Azért öltöttünk emberi formát, hogy segíteni tudjuk a bolygó újjászületését a következő dimenziószinten. És saját „felemelkedésünk” eléréséhez fontos azonosulnunk ezzel a ténnyel és feladattal.

De mit is jelent, hogy spirituális lények vagyunk emberi tapasztalattal?

Pontosan mi az, hogy spirituális lények vagyunk és mi az, hogy „emberi tapasztalat”, aminek a kellős közepén vagyunk?

Az alapötlet, hogy spirituális lények vagyunk, a valóság létrehozásának ügyét jelenti. Az is a mi dolgunk, hogy megalkossuk azt, ami nem a valóság. Azaz, tudatlanságban és illúziókban élünk, ez ugyanolyan, mintha tudatosságban és őszinteségben élnénk. Akár tudunk róla, akár nem, akár tetszik, akár nem, akár értjük, akár nem. Nem számít. A valóság a teremtésünk az idő száz százalékában, akár tudatában vagyunk ennek a ténynek, akár elutasítjuk, akár megtagadjuk. Az egyetlen különbség, hogy ha tudunk róla, megvan a lehetőségünk, hogy tudatosan hozzuk létre a valóságot. De ha nem tudunk róla vagy tudunk, de nem tetszik, továbbra is valóságot alkotunk, de tudat alatt tesszük vagy olyan módon, ami hátrányosan hat az életre, ezzel az erőtlenség áldozataivá válunk.

Emiatt maga a valóság a tudatosságunk egy funkciója. Ez pedig azt jelenti, hogy bármikor, amikor problémákkal vagy nehézségekkel kell szembenéznünk, bármi is legyen a baj, akár személyes, akár globális vagy univerzális problémáról van szó, egyetlen megoldása csak a tudatosságon keresztül lehetséges. Tehát ha igaz, hogy kétségtelenül és kivétel nélkül az idő száz százalékában mi hozzuk létre a valóságunkat, és ha tudunk is róla; és ha egyszerűen kijelentjük, hogy mindez tényleg így van – akkor potenciálisan is rendkívül erőteljessé válunk. Rendkívül erősek vagyunk. A szomorú igazság, hogy legtöbben az idő nagy részében úgy tekintünk magunkra, mintha nem lenne erőnk. Ez a formula „emberi” része: „spirituális lények vagyunk emberi tapasztalattal”. Az emberi lény elfeledte erejét. Lényegét tekintve nem ismerjük fel, hogy mi alkotjuk meg a saját valóságunkat, így mikor bármilyen nehézséget és problémát tapasztalunk, áldozatnak érezzük magunkat, a körülményeknek, az istenek szeszélyeinek vagyunk kiszolgáltatva, „rossz a karmánk”, nem érdemeljük meg a sikert vagy a boldogságot – nevezzük akárminek. Bár spirituális lényként mi vagyunk a körülményeink

megteremtői és mi határozzuk meg azt, hogyan és miért történnek a dolgok, emberi lényként

pedig azt gondoljuk, hogy nem vagyunk felelősek saját szenvedésünkért – de amikor a dolgok jóra fordulnak, akkor azt saját érdemünknek tekintjük (valójában nem tudjuk, hogy az érdem milyen értelemben tartozik hozzánk).

Első következményeként, ha tudunk arról, hogy saját tudatosságunkkal hozzuk létre valóságunkat, kialakul a felelősség, amit a valóságunkért vállalunk, hogy mi vagyunk a felelősei saját létezésünknek és világunknak. Ha hajlandó felállni és „ébresztőt” fújni, felelősséget is kell vállalnia az egész folyamatért és olyan dolgokkal is foglalkoznia kell, amit addig az asztal alá söpört. Saját személyes életében kell megvizsgálni a dolgokat, amit talán előtte nem tett meg, és fel kell ismernie, hogy a Földön való élet általános feltételei – hogy mi

történik a bolygón, mi történik más emberekkel, mi történik az emberi társadalommal – az ön felelőssége is. Tehát óriási hatalommal bírunk – többnyire potenciális hatalommal – mindazonáltal valóságos a hatalmunk. És a felelősség valamint a hatalom kéz a kézben jár. A képesség lényege, hogy vegyük fel a kesztyűt és használjuk ki a lehetőségünket felelősségteljesen és úgy, hogy a legnagyobb jó szolgálatában álljon. A „legnagyobb jó” alatt pedig minden életre gondolok. Nemcsak az életre, de magára a Létezésre is.

Áldozati mentalitás

Az emberi tapasztalattal rendelkező spirituális lény ellentétben áll az „áldozati mentalitással” – azzal a nézettel, hogy nem kell felelősséget vállalnunk azért, amik vagyunk, hiszen gondolataink, érzéseink és cselekedeteink igen erőteljesek.

Az áldozati mentalitás nem újdonság. Nem olyasmi, amit tegnap ütötte fel a fejét vagy a modern világ agyszüleménye lenne. Nem úgy van, ahogy azt sok ember ma gondolja, miszerint a hagyományos vallásban vagy a liberális politikai ideákban való hitvesztés esetleg a családi értékek hanyatlásának eredménye lenne. Az áldozati mentalitás tulajdonképpen durván tizenháromezer éve, a pólusváltás óta tartozik hozzánk, mióta Atlantisz a tengerbe süllyedt és az emberi faj tudatossága az első szintről a másodikra jutott. A tudatosság második szintjének alapvető jellegzetessége az egymás és a Létezés többi része közti szeparáció érzete. Úgy tekintünk magunkra, mint a többi lénytől független egyénekre és mikor valamilyen kellemetlen élményünk van, azt gondoljuk, hogy ezek a más lények „okozták”. Más szóval: áldozatnak érezzük magunkat. Ezzel az elkülönülési érzettel azt is elérjük, hogy azt hisszük, azt érezzük és úgy teszünk, mintha semmiféle hatással nem lennénk a rajtunk kívül álló eseményekre; hogy nem vagyunk felelősek az életünkért vagy a bolygónk kondícióiért; hogy a gondolataink a magánügyünk és mivel senki nem tudja, hogy mit gondolunk vagy érzünk legbelül, akkor egyáltalán nem is számít semmit. Ez nem így van. Kétségtelen, hogy mi alkotjuk meg a valóságot. Ismétlődően. Számít, hogy mit gondolunk. Ez és nem más hozza létre a világot. Mi vagyunk a megalkotói és felelősei saját életünkért és a Létezésért.

A hatalom visszaszerzése

Amint már mondtam, az elmúlt tizenháromezer évben elajándékoztuk az erőnket; és ennek egyik módja azt volt, hogy úgy gondolkoztunk, hogy a hatalom rajtunk kívül áll. Hatalom, de milyen értelemben? Minden értelemben: hatalom annak megítélésére, hogy mit kellene tennünk és mit nem, a hatalom annak eldöntésére, hogy mi valóságos és mi nem.

Jelenkori világunkban a legtipikusabb módja a hatalmunk odaajándékozásának, hogy azt hisszük, az élet minden területét csupán a „szakértők” érthetik, akik a tudás néhány formájára szakosodtak, ezért valóban többet tudnak, mint amit mi valaha tudhatunk. Vannak szakértőink az egészségügyben, a pénzügyekben, a vízvezeték-szerelésben és kutyaápolásban. Az átlag, „jól beállított” ember egy lépést sem fog tenni anélkül, hogy ne konzultálna valakivel, akiről úgy véli, hogy többet tud nála. Ez a szakértőben való bizalom mentalitást abszolút megerősítette a bal agyfélteke-technológia sikere: az a képesség, hogy előrelátjuk és irányítjuk az anyagi jelenség felbukkanását, ami nagyon mesterkélt ravaszsághoz és titkolózáshoz vezet. Azzal, hogy elfelejtjük, hogy mi alkotjuk meg valóságunkat, át akarjuk venni az irányítást, amihez úgy véljük, hogy kell egy ürügy, így ügyesen manipuláljuk a természetet, mintha hátba akarnánk támadni. De igazság szerint a jelenkori technológia roppant lenyűgöző mutatványai; a tudás mögött rejlő részletek és legtöbbünk adottságai mind kihatnak arra, hogy erőtlennek és tudatlannak érezzük magunkat annak ellenére, hogy

hihetetlen dolgokat irányítunk, amik elképesztő tudáson alapulnak. Ez itt egy nagyon őrült paradoxon, egy ellentmondás: hogy azok a dolgok, amiknek meg kellene erősíteniük minket, lebénítanak; hogy ez a tudás növeli a tudatlanságérzetünket; hogy a természet manipulálását és irányítását szolgáló képességünk csak erősíti azt a teljesen rossz hitünket, miszerint a természet más, mint mi, valami olyasmi, amit a kezdetek óta nem tudunk irányítani, ezért kell meghódítanunk vagy uralkodunk felette. És ha nem sikerül irányítást nyerni felette – mikor megbetegszünk vagy a bolygót az ökológiai összeomlás szélén találjuk –, azt gondoljuk, hogy az egyetlen kiút a további technológia kifejlesztése. Még több gyanús ügy. A hatalmunk további elajándékozása.

Igazság szerint az emberiség technikai „fejlődése” számos módon katasztrofálisnak bizonyult. A környezet irányítására és egészségünk anyagi úton való fejlesztésére irányuló lépések technológiailag azt jelentik, hogy gyakran előreláthatatlan mellékhatásokat kreálunk, amik nagyobb problémákat generálnak, mint amit szerettünk volna általuk megoldani. Naponta halnak meg emberek a kórházakban olyan betegségekben, amit ott kaptak el vagy abban, hogy fizikai testük teljesen elhasználódott a gyógyszerek és az erőszakos terapeutás beavatkozásoknak köszönhetően. És mikor a külső technológiát használjuk a kívánt eredmények eléréséhez, figyelmen kívül hagyjuk, hogy először magunkban kellene belső eszközöket keresni, amivel ugyanazt érhetnénk el. Nem léteznek olyan technológiailag produkált hatások, amit a technológia segítsége nélkül ne tudnánk elérni, ha tisztában lennénk a lehetőségeinkkel. A külső technikában való minden új szerzemény felér egy veszteséggel a belső hatalomból. Mikor először megtanultunk írni – ez az emberi faj legnagyobb részével akkor történt, mikor Thoth bemutatta az írást az egyiptomiaknak és a suméroknak –, azzal óriási veszteséget könyvelhettünk el a memóriánk használatában. A gyors szállítási rendszerekkel fokozatosan vesztettük el a hosszú távon való futás és sétálás képességét. Kifejlesztettük a technikailag megerősített mezőgazdasági folyamatokat, az élelmiszeripart óriási üzletként szerveztük át, teljesen elvesztettük a képességünket, hogy magunknak állítsuk elő az élelmet és anélkül látjuk el családunkat és közösségünket, hogy ne kelljen valamilyen multinacionális tömörülésre vagy a globális gazdaságra bízni magunkat. A technológiától függően minden esetben a bal agyféltekés megközelítés a létezésünket hangsúlyozza, ezzel veszítünk a belső erőnkből – elajándékozzunk a hatalmunkat.

Mikor Drunvalo rájött, hogy mi folyik itt, először azt gondolta, hogy a küldetése teljesítéséhez el kell utasítania az összes technikát. De néhány év elteltével az angyalai megjelentek előtte és kissé korrigáltak az instrukciókon. Elmondták neki, hogy önmagával a technikával nincs semmi probléma; a gondot az jelenti, hogy milyen jellegű technikát fejlesztünk ki és milyen mentális kereteket csatolunk hozzá. Nem kell visszautasítanunk a technikát; fel kell fedeznünk a belső technológiát, egy olyan technológiát, amibe beletartozik az agyunk – az érzelmekért és az intuíciókért felelős – jobb agyféltekéje, így kiegészíthetnék az intellektuális szempontból domináns bal agyféltekénket, amit ma használunk. A jobb agyfélteke technológiájának alapja az a felismerés, hogy a valóságot, amit meg kívánunk változtatni, valójában mi teremtjük. Rossz irányból közelítettük meg eddig.

A másik módja, mikor elvétjük felismerni a saját hatalmunkat, hogy mi vagyunk a világunk

megalkotói, hogy feladjuk értékeinket és megadjuk magunkat a kormányzati hatóságoknak, a

vallási vezetőknek vagy a média által létrehozott magatartásoknak. Azt hisszük, hogy úgy kell viselkednünk, ahogy ők mondják és a gondolatainkat valamint érzéseinket a rajtunk kívül álló szabályok és érdekek határozzák meg. Hagyjuk, hogy a rádiós prédikátorok és a TV-hírek kommentátorai formálják elménket. Megengedjük, hogy a reklámok manipulálják attitűdünket és irányítsák vágyainkat. Senki sem ismeri ezt be, évente mégis több milliárd dollárt költenek azokra a reklámokra, amik ezt sugallják. A reklám nemcsak terméket hirdet: olyan képeket árul, amik a termékekhez kapcsolódnak és olyan életstílust közvetítenek, amelyre áhítozunk és amit kereskedelmi úton meg is vehetünk magunknak. Egyfajta titkos

logika működik ebben: van egy kép, amiről féltudatosan azt hisszük, hogy mi vagyunk, vagy hasonló hozzánk, esetleg olyan, amilyennek kellene lennünk. Az az illető vezet egy bizonyos járművet vagy iszik egy bizonyos sörfajtát, ezért hogy olyanok legyünk, mint ő, akivel azonosulni akarunk, ugyanazt a kocsit kell vezetnünk vagy ugyanazt az italt kell innunk. A felkínált lehetőségnek nincs határa, számtalan módon próbálnak vonzóvá tenni olyan dolgokat, amikké válni kívánunk. Mindenki számára nyújtanak képeket. A lehetőségek valódi demokráciája. Mindegyik képet cinikusan manipulálnak annak érdekében, hogy megvegyünk bizonyos terméket vagy szolgáltatást és minden alkalommal, mikor féltudatosan azonosulunk az egyik ilyen képpel – bármi is legyen az –, elajándékozzunk az erőnket, a képességünket, hogy szabadon meghatározhassuk saját valóságunkat, saját létezésünk módját.

Olyan világban élünk, amiben úgy tűnik, állandóan meg kell adnunk magunkat a központnak, fel kell adnunk önállóságunkat, hogy amiben hiszünk, az igaz és őszinte, és amiben megmondják, hogy milyennek kell lennünk és mit kellene csinálnunk. Ez a feladási folyamat tulajdonképpen válaszol a valóságra, persze nem a saját természetünkére, hanem arra a dimenziószintre, amiben jelenleg élünk. Ahhoz, hogy egy reklámkampányban bemutatott képnek bedőljünk, olyan szinten kell lennünk, ahol fogékonyak vagyunk az effajta manipulációknak. Alaposan kétségbe kell vonnunk saját független képességünket, miszerint mi magunk is el tudjuk dönteni, hogy mi a jó és mi a rossz, mit szeretnénk és mit nem, mi igaz és mi hamis. Azt kérdezzük magunktól, hogy kik vagyunk mi, hogy meghatározzunk ilyen dolgokat. Nem rendelkezünk azzal az ítélőképességgel, hogy meghatározhassuk, kik vagyunk, így azzá kívánunk válni, amit látunk. Bármilyen képet is mutatnak, olyanná akarunk válni, amiből úgy érezzük, hogy hiányt szenvedünk.

Mindez jelentőséggel bír a spirituális valóságunkat érintő ésszerűségünkre. Ha egy pillanatra elképzeljük, hogy a szellem valóságos, azt gondoljuk, hogy ez alapvetően különbözik az énünktől; valami olyasmi lehet, ami nem áll kapcsolatban lényünk központjával; olyan, mint egy kép, így megpróbáljuk hasonlítani egy olyan képhez, amiről azt gondoljuk, hogy olyannak kell lennie a spirituális embernek. Ez a kép nem a TV-reklámokból ered. Legáltalánosabb értelemben a hagyományos vallási tanításokból vesszük. Amennyiben egy szokásos vallási kontextust veszünk alapul vagy egyszerűen csak beszivárognak a kultúránk vallásának általános elképzelései, azt hihetjük, hogy ha a szabályokhoz alkalmazkodunk, tiszteljük a „hatóságot” és hiszünk Istenben, talán halálunk után elnyerjük jutalmunkat minden szenvedésünkért és küzdelmünkért, és az életben tapasztalt összes igazságtalanság helyrejön. Ritka pillanatokban futólag ennél többet is megpillanthatunk. Talán inspirálhat a „spirituális valóságban” való hit és az az érzés, hogy a létezés több a fizikai világnál és nyilvánvaló korlátainál. De valahogy mégis azt gondoljuk, hogy ez a spirituális valóság, az anyagi valósághoz hasonlóan, rajtunk kívülálló, ami talán a világon túl létezik, esetleg valamiféle mágikus jelenlét, ami varázsszerűen itt-ott felbukkan, ki tudja miért, hogy szembeszálljon a „természet törvényeivel” és csodákat produkáljon. És ha esetleg tanúi vagyunk egy ilyen úgynevezett csodának, ha valamilyen földönkívüli eseményt tapasztalunk; ha egy álom valóra válik vagy látomásunk van, esetleg egy pillanat erejéig túláradó jókedvvel élvezzük a természetet, szemléljük a művészetet vagy egy meditációs állapotban vagyunk, akkor is úgy érezzük, hogy még mindig puszta, hétköznapi emberi lények vagyunk; csak abban a pillanatban „spirituális” élményt élünk át. Ez nem így van. A kezdetek kezdete óta spirituális lények vagyunk!

Tehát a különbség, amire ki szeretnék lyukadni abban van, hogy mivel a valóságunkat tudtunkon kívül is mi hozzuk létre magunknak, ahol az irányításunkon túlmutató erők áldozatai vagyunk, ahol nem rendelkezünk irányítással az életünk felett és nem férünk hozzá spirituális lényünkhöz, ezért igazi hatalmunkhoz sem férünk hozzá. És mikor megkapjuk az esélyt, hogy bepillantást nyerhessünk igaz természetünkbe, mikor spirituális élményt élünk át, hajlamosak vagyunk úgy tekinteni magunkra, hogy nem vagyunk elég jók vagy nem nőttünk

fel a feladathoz. Talán még jobban szeretnénk belemerülni a spirituális valóságba, könyveket olvashatunk róla, elvégezhetünk egy tanfolyamot és kipróbálhatunk mindenféle önfejlesztési technikát; de mikor közel kerülünk ahhoz, hogy megtegyük azokat a lépéseket, amikről ezek a tanítások szólnak, akkor nem igazán merjük megtenni őket. A legtöbb ember a „New-Age Spiritualitás” vagy bármilyen nevű önfejlesztő mozgalomban tud gondolkozni. Megvesszük az összes könyvet, előadásokról előadásokra járunk, úgy érezzük, hogy az egész megértése már nagyon közel van, azt reméljük, hogy a legutolsó guru vagy mester jelenléte, a legutolsó meditációs technika vagy a legutolsó „utazáson” való részvétel által egy csapásra elég jók leszünk ahhoz, hogy megértsünk mindent. De az igazság semmi olyasmi, amit meg kellene érteni, ami nem a saját valós természetünkből fakadna a kezdetek óta. Az egyetlen valamit érő út oda vezet, ahol már ott vagyunk.

Szakrális geometria

Teljesen rendben van, ha elmondom, hogy ön már egy spirituális lény. A gond az, hogy miként érezheti ezt, nem azért, mert én ezt mondom, hanem mert a lényéből fakadóan tudja ezt. Minden, amit az elme tud és minden, amit a szív érez, a Létezés egy formája, és ha ez így van, akkor segítek megérteni a Létezést, érezheti jelentését, de ehhez a feladathoz hosszú utat kell bejárnom.

Amit először kell elmondanom, hogy a Létezés egy tökéletes egység, és ön nem csupán egy lény – a kezdeteknél ön a Létezés maga! Ez magyarázatot kíván.

Első könyvemben, a Pólusváltás I-ben részletesen kifejtettem, amit Drunvalótól tanultam a szakrális geometriáról. Annak a lényege az volt, hogy megmutassam, hogy kivétel nélkül minden – és ez alatt tényleg mindent értek – bemutatható egy egyszerű képen keresztül. És itt nem egy külső képről beszélek – nem azokról az életstílusokat ábrázoló képekről a médiában, amikről az imént beszéltem –, hanem egy belsőről: egy szerkezetről, ami megformálja azt, amik belül vagyunk és amit egy látható képen keresztül lehet szimbolizálni. A Pólusváltás I-ben a szakrális geometria nyelvét használtam, hogy demonstráljam ezt a képet, ezt a szerkezetet. A fizikusok vagy a matematikusok azt mondják, hogy a szám minden valóság mögött álló szerkezet, de ami még igazabbnak tűnik, hogy ez inkább egy alak és a szakrális geometria éppen ennek a törvényét fejti meg. Idetartozunk mi is – az elménk és a testünk. Minden látható egy bizonyos geometriai formából származtatható. Az elképzelés szerint, ha látjuk, hogy magunkat is beleértve minden ebből a képből ered, az elménk képes megérteni, a szívünk pedig érezni a Létezés Egységét és a vele járó identitásunkat. A tudatosság második szintjén nem látjuk ezt az egységet és nem érezzük ezt az identitást. Mindenhol elkülönülést, válaszfalakat és különbségeket látunk. Olyan valóságot teremtünk, amelyben az egység nagyon távoli dolog, szinte megfoghatatlan. Alig értjük a Létezés Egységét, azt meg pláne nem, hogy mi nem csupán a kifejezései vagyunk, hanem az egységnek alapvető lényege. Kicsit közelebbről is szeretném megvizsgálni, hogy a Létezés Egysége valójában mit is jelent, valamint a szakrális geometria és az Élet virága mit szimbolizál.

A Létezés Egysége

Mit értek a Létezés Egysége alatt? Először is azt, hogy minden létezés – minden, ami valamilyen módon létezik, minden, ami minden dimenzióban létezik – része az egységes egésznek. Egy minden részletre kiterjedő Valóságnak. Hozzá tartozik minden, amit az emberi lény vagy bármilyen típusú lény valaha látott, érzett, átélt vagy álmodott. Semmi nem marad ki belőle. Minden valótlan vagy elképzelt dolog létezik, mint kép. Egy biztos: minden, ami

létezik vagy valaha létezett vagy valaha létezni fog – az létezik! Majdnem bolondságnak vagy elcsépeltnek, esetleg logikai kifejezéssel élve tautológiainak hangzik. De van egy mélyebb értelme is; egyáltalán nem bolondság vagy elcsépelt dolog. Azt jelenti, hogy semmi sincsen, amit kizárna a Létezés. Nincs olyan, hogy „nemlétezés”. Nincs olyan, hogy „nem-entitás”. Nincs lehetőség a végleges elszigetelődésre, nincs olyan, amit a teljes Létezés elvetne, elvesztene vagy elhagyna.

Láthatjuk majd, hogy még rendkívülibb jelentősége is van ennél, hiszen a Létezés Egysége végső soron mi magunk vagyunk azzal, hogy egyáltalán itt vagyunk. Ez kicsit meghökkentőnek tűnhet. És valójában az is! Ez a legmélyebb misztika és a legmeghökkentőbb igazság a Létezés teljes egészében! De a nagy világvallások végső ígéretei és a modern tudományos kultúránk reményei sem kevésbé megdöbbentők. Ezalatt a nyugati vallások halhatatlan lélekről szóló eszméit, az ázsiai hitvilág spirituális szabadságának lehetőségét és a modern tudomány fizikai természetének rejtélyét értem. De ezeknek a dolgoknak a végső lehetősége valamilyen végső igazságból kell erednie, a Létezés igazságából, mivel semmi sem lehetséges, hacsak valamilyen értelemben nincs belevésve a valóság természetébe. És a valóság végső természete maga a Létezés.

A Létezés Egysége tulajdonképpen – inkább burkoltan, kissé eltérő formákban, de – megtalálható az összes fő világvallásban. Az is igaz, hogy minden vallás rendelkezik egy többé-kevésbé titkos hagyománnyal, melyben a vallásos szertartás célja az Istennel való

egység vagy a végső valóság megkeresése. Ezt a nézetet gyakran titokban tartják, mert

egyszerre nehéz megérteni és nagyon könnyű visszaélni vele. Ha elérem az egységet minden forrásával, a hagyományos vallás a maga tekintélyelvű attitűdjével, templomaival és papjaival, guruival vagy egyéb vezetőivel már nem lesz hatalma felettem. Magamban fedezem fel a saját létezésem erejét. De a fennhatóságuk ellen irányuló fenyegetés ellenére még a hagyományos vallások is kinyilvánították a Létezés Egységét, jóllehet elég zavaros módon.

Egység a hagyományos vallásban

Mind a három nagy nyugati vallási tradíció hirdeti az Egy Istenben való hitet. Mindegyiknek megvan a maga alapvető kiáltványa az adott hitről és az Egységről. A zsidó vallás legszentségesebb, leginkább nagyra becsült megnyilatkozása, a „Shema” kijelenti: „Halld, ó Izrael, az Úr – az Úr az Egyetlen”. Isten kimondhatatlan héber neve YHVH tulajdonképpen azt jelenti, hogy ő az Egyetlen, aki most IS AZ, aki mindig is VOLT és aki mindig is az LESZ. YHVH a Létezés. Ezért: a Létezés az Egyetlen. A muzulmánok Allahba vetett hitüket a következő mottóban foglalják össze: „Isten a legnagyobb”. A kereszténység niceai hitvallásának első tétele így szól: „Credo in unum Deum”, azaz „Hiszek Egy Istenben”. A keleti hitek, mint a hinduizmus, a buddhizmus és a taoizmus, nem hajlanak arra, hogy a Létezés Egységét egy személyes Istenben szimbolizálják, mindamellett rendelkeznek egy saját módszerrel, ami az egység elvén alapul. A hinduizmusban a világ tele van számtalan istenséggel, amik együtt egy hihetetlenül összetett sorozatát adják a mítoszoknak, legendáknak és családi valamint törzsi kapcsolatoknak. De az összes ilyen isten és hős, ugyanúgy, mint az emberi lények és állatok a Létezés, a Tudatosság és a Boldogság egy nagy óceánjának, a Brahman visszatükröződései. A buddhizmusban bár minden lényt „üresnek” vagy a végső én ürességének tartanak, de ez az üresség nem a nemlétet jelenti. A mély igazságot fejezi ki, mely szerint kétségkívül minden elkülönül és az egyes dolgok teljes mértékben összekapcsolódnak és a saját létezésüktől függenek, de nemcsak egymás létezésén, hanem a valóság egész szerkezetén. Még a buddhisták számára is minden Létezés egy.

A kínai taoistáknak az egyetlen valóságot a Nagy Tao képében látják, az óriási ösvényben vagy úttestben, ami a belső természete szerint irányít mindent és mindig kétfelé osztja a dolgokat, a kiegészítőre és a függetlenre, azaz a jinre és a jangra. A szemmel látható világ ellentétpárokban jelenik meg – sötét és világos, erőszakos és engedékeny, aktív és passzív –, de ezek a párok minden esetben együtt és egységben funkcionálnak. Végezetül, a törzsi társadalmak a világ minden táján rendelkeznek saját hitrendszerükkel, ami az egység érzetét fejezi ki: a bennszülött amerikaiak Nagy Szelleme vagy az bennszülött ausztrálok Álomszerű világa.

Egység Görögországban és Egyiptomban

Talán a legátfogóbb és legradikálisabb nézetét a Létezés Egységének az ősi görög gyógyító, törvényhozó, költő, látnok és filozófus, Eleai Parmenidész adta. Parmenidész azt tanította, hogy nem csupán minden valóság Egy, de a Létezésen kívül igazán semmi sem önmaga. Minden „más” egyszerű megjelenés, habár mindig van kapcsolat aközött, ami pusztán megjelenik és amilyen valójában, mert minden, ami megjelenik, megjelenik létezni (sok mindent el lehet mondani még erről az állításról, hogy „minden, ami megjelenik, megjelenik létezni”. Ez a kulcsa annak, hogy a dolgok miként tudnak úgy megjelenni, hogy elkülönülnek, mégis az Egyet jelentik). Mindenről, amiről azt gondoljuk, hogy létezik – fizikai tárgyak, személyek, gondolatok vagy istenek –, a Létezés kifejezései és alapjában véve semmi mások, csak a Létezés maga.

Parmenidész előtt (aki Kr.e. 6. században élt) más görög gondolkodók szintén megkísérelték a Létezés Egységének koncepcióját kialakítani, egyikőjük azt állította, hogy minden olyan, mint a víz, valaki más a földhöz hasonlított mindent, míg egy harmadik azt bizonygatta, hogy minden áramlik és változik, de valaki azt jelentette ki, hogy mindent számmal lehet kifejezni. De úgy tűnik, hogy Parmenidész jutott a végső felfedezésre: a valóságot nem lehet egyesíteni bármelyik ilyen hasonlatban, csak a Létezés tényén keresztül.

Tulajdonképpen a vallások és a filozófusok a Létezés Egységének kifejezésére tett kísérletei mind a nagy egyiptomi eretnek fáraónak, Ehnaton elmosódott tanításainak köszönheti létezését. Ehnaton2

Kr.e. 1355-ben érkezett Egyiptomba és tizenhét és fél évig egy teljesen új elképzeléssel ismertette meg az egyiptomiakat, akik addig az ideig (és valójában Ehnaton rövid uralma után) számos istenben, a valóság sok különböző típusában hittek. Ő volt, aki bemutatta nekik az eszmét, miszerint csak egy isten létezik és a Létezés a végső egység. Ehnaton egy küldetés teljesítése végett ment Egyiptomba. Valójában szíriuszi volt. A Szíriusz társcsillagáról származott, mint a kozmikus terv része, hogy újra megmutassa a tudatosság magasabb szintjét, ami e bolygó lakosai számára Atlantisz elsüllyedése óta elveszett több mint tízezer évvel korábban, másik célja a Földet körülölelő és áthatoló, megrongálódott energiaháló megjavítása volt. A tudatosság magasabb szintjének eme fémjelzése valójában a Létezés Egységének tudata volt és az Ehnaton által alapított Misztériumok Iskolájának egyetlen célja a Létezés Egységének újra bemutatása, a bolygó magjának újbóli elvetése, hogy olyan legyen, mint volt, az igazság e látomásával végül a Föld elérheti a tudatosság következő szintjét. Különös missziója szerint a Létezés Egységének eszméjét vissza kellett ültetnie az Akasha-krónikába, ehhez pedig a Napot használta szimbólumként. Tudta, hogy uralma után feledésbe fog merülni, de nem számított. A Létezés Egységének ötlete és ezzel együtt a lehetősége visszakerült a helyére.

2 _{Ehnaton i. e. 1355–1337 (eredeti nevén IV. Amenhotep, neve régiesebb átírásokban Ehnáton, Ekhnáton) (A}